Eger a Mátra és a Bükk-hegység között, az Északi-középhegység és az Alföld találkozási vonalán fekszik, 160-180 méter tengerszint feletti magasságban. Keleti és nyugati irányban az egri völgyet 2-300 méter magas dombok határolják. A várostól északkeletre terül el a Nagy-Eged-hegy hatalmas tömbje, amely 500 méter fölé magaslik. A borvidék ad otthont a Debrői Hárslevelű bornak is.

A borvidék területéről került elő a mintegy 30 millió éves ős-szőlőlevél, a „Vitis Hungarica” megkövesedett maradványa. A régészeti adatok alapján Eger és környéke a X. századtól lakott volt. Az 1241. évi tatárjárást követően a megfogyatkozott népesség, a munkaerőhiány arra késztette IV. Bélát, hogy idegeneket telepítsen az országba. A vallonok a szőlők francia művelési módját, s a bor hordókban való tárolását honosították meg. Az első pincék létesítése az egyház intézményeihez fűződhetett, s a legrégebbieket a dézsmapincék között találhatjuk meg.

Eger a városról készített régi metszeteken híres várával és szőlőhegyeivel büszkélkedik. Az egriek a nehéz kötött talajaik megműveléséhez külön kapatípust ún. egri kapát készítettek. A boraik mennyiségének méréséhez pedig az egri akót (az akó kb. négyszerese) használták.

A Kadarka megjelenéséig, melyet a török hódítás miatt otthonukból menekülő rácok hoztak Egerbe is, csak a fehér szőlőfajták termesztése volt jellemző. A fajtán kívül a szerbek terjesztették el a vörösborkészítés módjait is. A borok kvázi savassága és hosszú eltarthatósága megkívánta azok hosszabb idejű fahordós érlelését. A termelők a boraikat a város alatt húzódó természetes pinceklímát (érlelési klímát) biztosító riolittufába vájt pincékben, pincerendszerekben tartott, nagyméretű ászokhordókban érlelték.

A Bikavér nevű, sötétvörös egri borféleség neve először 1851-ben fordul elő a közmondások könyvében: „Bikavér így nevezik az erős veresbort, például az egrit”. A borvidék újítása az egyre népszerűbb fehérbor házasítás, amelyet Egri Csillag névre kereszteltek és külön szabályzattal rendelkezik.

Az Egri Bikavér legalább három szőlőfajta borának házasításával készül. A fajták arányának külön-külön is meg kell haladnia az 5%-ot, valamint egy fajta borának aránya sem haladhatja meg az 50%-ot. A Kékfrankos fajta használata kötelező, és ebből a fajtából kell a legnagyobb arányban házasítani. A Turán és Bíborkadarka fajták borának aránya együttesen és külön-külön sem haladhatja meg a 10%-ot.

Az Egri Csillag házasításban legalább négy szőlőfajta bora arányának meg kell haladnia külön-külön az 5%-ot, de egy fajta borának aránya sem haladhatja meg az 50%-ot. Cserszegi fűszeres, Ezerfürtű, Furmint, Gyöngyrizling, Hárslevelű, Irsai Olivér, Juhfark, Kabar, Királyleányka, Leányka, Mátrai muskotály, Mézes, Olaszrizling, Zefír, Zenit, Zengő fajták valamelyikének a használata kötelező, és ezekből a fajtákból együttesen legalább 50%-os arányban kell házasítani. A Cserszegi fűszeres, Gyöngyrizling, Irsai Olivér, Mátrai muskotály, Ottonel muskotály, Sárga muskotály és a Zefír fajták borának házasítási aránya sem fajtánként, sem együttesen sem haladhatja meg a 30%-ot.

A Debrői Hárslevelű bor tudatos készítése 1925-ben kezdődött meg Rácz Pál kompolti pincemester munkájával. Leírásából derül ki, hogy a bor egy Hárslevelű fajtára alapozott házasítás. A Hárslevelűhöz házasított többi fajtára elsősorban az évjárat-különbségek kiegyensúlyozásának érdekében volt szükség. A nagyarányú Hárslevelű telepítés eredménye volt, hogy a bor komoly ismertségre, piaci elismerésre tehetett szert.